Kínai delegáció az egyetemen

Egyetem

Több tudományterületen szélesítené a Debreceni Egyetemmel már meglévő együttműködését a kínai Chongqing Normal University.

Üzleti tudományok és menedzsment területén kettős alapképzési diplomát nyújtó képzésről állapodott meg 2014 áprilisában a Debreceni Egyetem és a Chongqing Normal University. A hallgatók a program első öt félévét a kínai egyetemen végzik, a negyedik, ötödik és hatodik félévre pedig beiratkoznak a debreceni Gazdaságtudományi Kar Business Administration and Management alapszakos képzésére. Ennek keretében eddig egy kínai diák érkezett Debrecenbe, de a kar egyéb képzésein mintegy 30-40 kínai hallgató tanul.

– A Debreceni Egyetem több mint harmincezer hallgatója közül négyezer külföldi, akik a világ 99 országából érkeznek hozzánk. Kínából összesen mintegy száz hallgatónk van pillanatnyilag, angol nyelvű képzéseinkbe kapcsolódnak be, amikből már 45 indult be a Debreceni Egyetemen – tájékoztatta a Chongqing Normal University delegációját Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

A küldöttségnek tagja volt a chongqingi egyetem történelmi, zenei, kémiai és közgazdaságtani intézetének dékánja is, leginkább ugyanis ezeken a területeken szeretnék bővíteni az együttműködési lehetőségeket.

– Többféle kapcsolat kiépítését tervezzük. Egyrészt hallgatói csereprogramokat indítanánk, másrészt pedig szeretnénk, ha fiatal kínai kutatóink bekapcsolódhatnának a Debreceni Egyetem PhD-programjaiba. Kutatási együttműködéseket is kezdeményezünk bölcsészettudományi, zenei, természettudományos és gazdaságtani területeken – sorolta Zhou Zeyang, a Chongqing Normal University rektora.

A chongqingi egyetem eddig leginkább oroszországi intézményekkel épített ki képzési-kutatási kapcsolatokat, most kifejezetten magyarországi lehetőségeket keresnek.