Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő: “Én egy Nemzeti Kincs vagyok”

Bulvár

Évekkel ezelőtti botrányai ellenére úgy tűnik, a művésznő stílusa nem sokat változott.

Eszenyi Enikő a Blikk szerint ismét bebizonyította, hogy még mindig felsőbbrendűnek hiszi magát másoktól. Sokan meglepődtek, amikor a korábban szóbeli és verbális erőszakot és agresszív vezető kommunikációt folytatott volt színházigazgató közel három évvel lemondása után visszatérhetett Budapestre, méghozzá egy főszerep miatt.

A Játékszínben a Csodálatos vagy, Júlia! főszereplőjeként szerepel Eszenyi Enikő, a darab főpróbáján azonban baleset érte őt: elcsúszott és eltört a csuklója. Verebes István most elmesélte, hogyan reagált a balesetre a színésznő.

Eszenyi úgy látszik, hogy nem tanul. Egy ilyen tehetséges, fantasztikus képességű nő, aki rendezőnek is nagyszerű, arról azt hallom, hogy amikor a Játékszínben eltörte a csuklóját és hívták a mentőt, azt kiabálta, hogy hordágy. Erre mondták a mentők, hogyha valaki eltöri a csuklóját, nem szoktak hordágyat hozni. Eszenyi viszont azt felelte, én egy Nemzeti Kincs vagyok

– mondta Verebes István Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában, ahol azt is megjegyezte, Pásztor Erzsi miatta hagyta ott a Játékszínt. Ezt a Kossuth-díjas színművész is megerősítette. Túl sokat nem szeretett volna hozzáfűzni Verebes szavaihoz, azt viszont elmondta, szerencsére már olyan helyzetben van, hogy csak abban a darabban játszik, amihez kedve van.