Újra kórházba került Révész Sándor

Bulvár

Az énekes márciusban kapott sztrókot. Idén sok időt töltött már kórházban, újra meg kellett tanulnia járni is, de végül úgy tűnt, meggyógyult.

Most azonban újra aggódnak a rajongók, ugyanis kiderült, ismét kórházba került Révész Sándor. A Piramis együttes frontembere a Blikknek mondta el, hogy ismét be kellett feküdnie a szegedi klinikára, mert újra orvosi kezelésre szorul.

Egyelőre nem szeretnék hosszabban nyilatkozni. Annyit azért elmondok, hogy Szegeden vagyok éppen – immáron másodszor –, ahol két hétig boldogan és felettébb tevékenyen töltöm épülésem idejét a Szent Vincent Rehabilitációs Központban

– nyilatkozta Révész Sándor, aki úgy érzi, Szegeden szeretetre méltó, felkészült szakemberek és professzio­nális segédeszköz-állomány gondoskodik a gyógyulásáról, na és egy minden igényt kielégítő szálloda is.

A 69 éves énekes mindent megtesz azért, hogy újra olyan formában legyen, mint régen. Most a szakemberek segítségére számít nagyon, de persze mindenki bízik abban, hogy hamarosan hazatérhet és ott folytathatja a rehabilitációt.