Havas Henrik

Felmondhattak Havas Henriknek is

Bulvár

Sok embernek felmondott az N1TV-nél és az Alfahírnél a Jobbikhoz közel álló fenntartó, a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány, köztük lehet Havas Henrik is.

Az Alfahír portál szerkesztősége a Media1.hu egyik forrása szerint hat főre apad; a Szabad Európa szerint a korábban tízfős stábból mindössze négyen maradnak a portálnál két hónapon belül, s ennyien maradnak az N1TV-nél is – írja a Blikk.

Egyes hírek szerint Havas Henriknek is felmondtak, de ő úgy tudja, csak szüneteltetik a Havas megmondja című műsorát az online tévécsatornán. Ha azonban tényleges felmondásra kerülne sok, akkor sem esne kétségbe, mert – ahogy ő fogalmazott:

Ez a 121. hely, ahol életem során vagyok, és most is sok más tevékenységet végzek.

A legendás műsorvezető a Media1-nek a telefonban azt mondta: szabadon készíthette a műsorát, sosem szóltak bele a tartalmába, azzal pedig, hogy ki a munkahelye tulajdonosa, nem törődött.

Úgy tudni, sokaknak egyszerűen sms-ben mondtak fel, van, akinél anyagi nehézségekre hivatkoztak, van, akinek semmilyen indoklást nem adtak, de a leépítésnek valószínűleg köze lehet a Jobbik április 3-i kudarcát követő személyi változásokhoz.