A Magyar Hollywood Tanács ünnepélyes keretek között avatta fel július 7-én Az elfújta a szél világhírű magyar rendezőjének, George Cukornak a domborművét a világklasszis budapesti stúdióban. Az eseményt Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke, volt Los Angeles-i főkonzul nyitotta meg. A Magyar Hollywood Tanács július 7-ét George Cukor emléknappá nyilvánította.
A szervezet által adományozott – sorban a negyedik – dombormű a mai naptól fogva díszíti az Origo Filmstúdió auláját, ahol a Hollywood Tanács már több, magyar származású, Hollywoodban is elismert filmes nagyságnak is emléket állított, köztük Gabor Zsazsának és Andy Vajnának. A legújabb dombormű a Hollywoodban kiemelt tiszteletnek örvendő George Cukor előtt tiszteleg, amelyet Túri Török Tibor szobrászművész készített el az egykori rendező-óriásról.
Az ünnepi program részeként az Origo Filmstúdió utómunka részlege egy különleges összeállítást mutatott be Cukor legjelentősebb filmjeiből, köztük a nyolc Oscar-díjjal jutalmazott Elfújta a szélből, a Gázlángból – Ingrid Bergmannal, valamint a My Fair Lady-ből, Audrey Hepburnnel. A vetítést Dudás Viktor filmszakértő előadása követte, aki – érdekes George Cukor-idézetekkel tarkítva, részletesen beszélt a rendező pályafutásának legfontosabb állomásairól.
Az emléktábla avatása során Horváthné Dr. Fekszi Márta, az Origo Film Group Zrt. ügyvezető igazgatója méltatta a domborművet készítő szobrászt, Túri Török Tibort, kiemelve, hogy minden alkalommal sikerül megragadnia a híresség karakterisztikus vonásait. Külön hangsúlyozta, hogy George Cukor esetében azt a tekintetet örökítette meg, amely méltán tette őt a női sztárok rendezőjévé. A művész elmondta, hogy a dombormű-készítés folyamata során fokozatosan alakul ki bensőséges viszonya az ábrázolt személyekkel, és Cukor esetében is így sikerült eljutnia a kifejező szem megalkotásához.
George Cukor, eredeti nevén Cukor György, 1899. július 7-én született Ricse községben, Magyarországon. Fiatalon vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol a Paramount Pictures egyik alapítójaként a hollywoodi filmipar úttörőjévé vált. Nevéhez fűződik a stúdiórendszer kiépítése, amely alapjaiban változtatta meg a filmgyártást és -forgalmazást. Olyan filmtörténeti klasszikusok kötődnek hozzá, mint az Elfújta a szél, a Samson és Delilah vagy számos egyéb nagyszabású alkotás. Több mint fél évszázados pályafutása során a modern filmipar egyik legmeghatározóbb alakjává nőtte ki magát.
A Bokor Balázs által életre hívott Magyar Hollywood Tanács értékmegőrző munkáját jól mutatja, hogy az Origó Filmstúdió aulában a jelenleg négy domborművel díszített emlékfal mellett további Hollywood-i magyar vonatkozású installációk is helyet kaptak. Gábor Zsazsa és Andy Vajna emlékszobája az eredeti, személyes tárgyaikkal kiemelt értéket képviselnek, ahogyan az Oscar-díjas Rófusz Ferenc, az aranyszobrot ért A Légy című munkájának Pillangó-díja és eredeti filmkockája is szerepel a kiállítási anyagban. Az akadémiai díjjal elismert magyar alkotó személyesen vett részt az emléktábla avatásán. Látványos, valódi Hollywood-installáció a két Oscar-szobor között található – folyamatosan bővülő névsor – a “Magyar vonatkozású Oscar-díjasok” felsorolásával. A tábla szomszédságában pedig élénk kék fal előtt sorakoznak a rangos magyar vonatkozású Hollywood-i és nemzetközi díjak. A Magyar Hollywood Tanács érdeme az a térkép is, amely a hollywoodi sikereket elért magyarok származási helyeit mutatja “Hollywood magyar gyökerei” címmel.
A következő domborművet várhatóan idén ősszel avatják fel az Origo aulájában, amely a világ legismertebb Drakulájának, Bela Lugosinak fog majd emléket állítani.
– Vida Virág –