Egészségügyi helyzet az EU-ban: fokozni kell az egészségvédelmet és a betegségmegelőzést

Világ

Az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a mai napon közzétette Egészségügyi pillanatkép: Európa című 2018. évi közös jelentését, mely az uniós polgárok egészségi állapotára, valamint a 28 tagállam, az 5 tagjelölt ország és 3 EFTA-ország egészségügyi rendszerének teljesítményére vonatkozó összehasonlító elemzéseken alapul.
A jelentés megállapítja, hogy Európában lelassult a várható élettartam folyamatos növekedése, továbbra is jelentősek a különbségek az egyes országok között és az országokon belül, és számottevő eltérések mutatkoznak a különböző iskolázottságú társadalmi csoportok között is. A dokumentum szorgalmazza a mentális egészség javítását és a mentális zavarok megelőzését, melyek a kedvezőtlen társadalmi következményeken túlmenően a GDP 4%-át meghaladó költségterhet jelentenek az uniós országok számára. A jelentés azt is hangsúlyozza, milyen fontos feladatot jelent a kockázati tényezők – a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és az elhízás – kezelése, a korai halálozás visszaszorítása, az ellátáshoz való általános hozzáférés biztosítása és az egészségügyi rendszerek megerősítése.

Hirdessen nálunk! Megéri!