Flashmob a Várban a vívás világnapján

Flashmob a Várban a vívás világnapján

Helyi hírek

A Várban, a Sándor-palota előtt tartotta központi eseményét a vívás világnapján a magyar sportági szövetség (MVSZ): a Szent György téren villámcsődület (flashmob) alakult ki több száz vívó részvételével, illetve ez alkalommal köszöntötték a 60 évvel ezelőtti világbajnokság női tőr dobogósait.

A hunfencing.hu beszámolója emlékeztet rá, hogy 1963-ban, a gdanski vb-n olyasmi történt, ami sem előtte, sem utána egyszer sem: a női tőrözők egyéni versenyében három magyar állhatott dobogóra, Rejtő Ildikó lett az arany-, Dömölky Lídia az ezüst-, Juhász Katalin a bronzérmes. A klasszis vívók elfogadták a felkérést, így mindhármójukat köszönthette szombaton Csampa Zsolt, a szövetség elnöke és Prosits Attila elnökségi tag.

A kis ünnepségre több száz, vívóruhába öltözött sportoló, illetve felnőtt és korosztályos világ- és Európa-bajnok társaságában került sor, akik ezt követően a korábbi nagyságok tiszteletére elénekelték a magyar himnuszt.

A Szent György tér parkját sportolók töltötték be, turisták készítettek fotókat. Az idei, milánói vb-n győztes versenyzők közül ott volt a teljes női kardcsapat – Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca -, az egyéniben aranyérmes párbajtőröző Koch Máté, valamint a férfi kardválogatottból Decsi Tamás.

Ezt követte a tényleges flashmob, azaz az ötperces szabadvívás, befejezésként pedig csoportkép készült a Sándor-palota erkélyéről.

(MTI)

Kezdőkép: A Magyar Vívó Szövetség flashmobja, amelyet a vívás világnapja alkalmából tartottak Budapesten, a Sándor-palota előtt 2023. szeptember 9-én. MTI/Balogh Zoltán