A bajnokcsapatot kell otthon két vállra fektetnie a Lokinak

Sport

A címvédő MOL Vidi FC az otthon veretlen Debrecen vendégeként lép pályára a labdarúgó OTP Bank Ligában vasárnap.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A fehérváriak szerdán, új stadionjuk avatóján 1-0-ra legyőzték az Újpestet, ezzel a lejátszott mérkőzések számában utolérték a mezőnyt, hátrányukat pedig öt pontra csökkentették a listavezető Ferencvárossal szemben. Ugyanakkor ha Marko Nikolic együttese nem tud nyerni a Hajdúságban, akkor könnyen komoly hátrányba kerülhet. Márpedig a Debrecen ebben az idényben még nem kapott ki saját közönsége előtt, négy győzelem és három döntetlen a mérlege.
A Vidinél ráadásul azzal is számolnia kell a szakmai stábnak, hogy jövő csütörtökön, a BATE Boriszov vendégeként egy győzelemmel egy fordulóval a zárás előtt kiharcolhatják a továbbjutást az Európa-ligában, ennek fényében néhány játékos várhatóan pihenőt kap majd vasárnap.

Az élen álló ferencvárosiaknak kötelező a győzelem hazai pályán, a szeptember közepe óta nyeretlen, újonc Kisvárdát fogadják a Groupama Arénában.

A második helyen álló Budapest Honvéd a szezon egyik meglepetéscsapatát, a Mezőkövesdet látja vendégül, igaz, Kuttor Attila együttese – amely legutóbb a Vidit győzte le – inkább hazai pályán gyűjtögeti a pontokat, idegenben nem annyira veszélyes.

Az alsóházban a Puskás Akadémia a sereghajtó Haladást fogadja, amennyiben a felcsútiak nyernek, akkor elléphetnek a tabella végén lévő csapatoktól.

OTP Bank Liga, 15. forduló:
szombat:
———
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Újpest FC-Paksi FC 17.00
Ferencváros-Kisvárda Master Good 17.00
Puskás Akadémia FC-Szombathelyi Haladás 17.00
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 19.30
vasárnap:
———
Debreceni VSC-MOL Vidi FC 17.00

A tabella:
1. Ferencváros 14 9 3 2 27-11 30 pont
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18- 8 27
3. MOL Vidi FC 14 7 4 3 25-13 25
4. MTK Budapest 14 7 3 4 21-20 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 14 6 4 4 22-17 22
6. Újpest FC 14 6 4 4 16-11 22
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20-18 21
8. Paksi FC 14 5 5 4 19-18 20
9. Puskás Akadémia 14 4 2 8 16-22 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11-24 9
11. Kisvárda Master Good 14 2 3 9 13-32 9
12. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 12-26 8