Vádat emeltek egy hatósági állatorvos és kilenc társa ellen korrupció miatt

Rendőrség

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat tíz személy ellen a Gyulai Törvényszéken. Az elkövetők a jogszabályi rendelkezések megszegésével kisállatokat szállítottak Magyarországról az Európai Unió tagállamaiba.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárásban a nyomozó ügyészség 2021 májusában Békés vármegyében összehangolt bűnügyi akciót hajtott végre. Az ügyészség felkérésére az NVSZ nyomozati cselekmények elvégzésében is hatékonyan közreműködött.

A vádirat szerint egy vezető beosztású hatósági állatorvos, és egy szolgáltató állatorvos hivatalos személyként, készpénzért cserébe több kutyakereskedő és egyéb technikai, valamint logisztikai feladatokat ellátó személyekkel 2019-ben megállapodott abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megszegésével, kölyökkutyákat szállítanak Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba.

A megállapodás alapján az állatkereskedők a külföldi vásárlók által leadott megrendeléseknek megfelelő fajtájú, ivarú, a kereskedelmi célú nemzetközi forgalmazásra vonatkozó szabályok által megkívánt veszettség elleni oltással, egyedi megjelöléssel nem rendelkező, a megengedettnél fiatalabb kutyákat, illetve esetenként macskákat vásároltak fel.

Az állatorvos a szállítás érdekében biankó kisállat útleveleket állított ki anélkül, hogy rajtuk bármilyen vizsgálatot, beavatkozást elvégzett volna, majd a vezető beosztású állatorvos a segítőjével rögzítette az internetes nyilvántartásokban a fiktív adatokat, vizsgálat nélkül igazolta az állatok szállításra való alkalmasságát, és kiállította a szállítmányokat kísérő bizonyítványokat. A valótlan tartalmú okiratok birtokában az érintett kisállatokat az Európai Unió több tagállamába szállították.

Az elkövetési időszakban 79 szállításhoz kapcsolódóan, több mint 33.000.000 forint összegben került sor jogtalan előny elfogadására, valamint több mint 5.000 kisállatot érintően állítottak ki valótlan tartalmú kisállat útlevelet.

Vádiratban az ügyészség a tíz vádlott többsége esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, a legsúlyosabb büntetési indítvány beismerés esetére 8 év.