Agyonütött Budapesten, a Blaha Lujza téren egy férfit az a vádlott, akit 20 év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék szerdán.
Az elsőfokú ítélet indoklása szerint 2021. június 26-án hajnalban az ittas vádlott cigarettát kért a Blaha Lujza téren egy beszélgető társaság egyik tagjától. Miután nem kapott, ütni akart, támadását azonban a másik férfi kivédte, és segítséget kért a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröktől, akik elküldték a térről a vádlottat.
A vádlott ezek után azért, hogy elégtételt vegyen, visszatért egy másfél méteres, két és fél kilós vasrúddal a térre, és azt kiabálta: “megöllek titeket”. Majd a társaság egyik tagját a vasrúddal fejbe vágta, az áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe.
Egy másik vádpont szerint a férfi 2017. július 30-án összetűzésbe került két külön, számára ismeretlen társasággal a Nyugati téren és egyiküket egy karóval fejbe ütötte. A sértett közvetett életveszélyes sérülést szenvedett.
A bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlott többszörösen büntetett előéletét, illetve azt, hogy feltételes szabadságra bocsátás és másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el cselekményét.
Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék több személy ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt visszaesőként 20 év fegyházra ítélte a vádlottat, aki nem bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügyészség súlyosításért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, a vádlott és védője eltérő minősítésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést, így a törvényszék elsőfokú döntése nem jogerős.