Egy polgárőr tett bejelentést 2015. november 2-án 17 óra 10 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy Berekböszörmény, Béke utcai ingatlanba betörtek és a ház román tulajdonosát sem tudják értesíteni. A rendőrök a helyszínre mentek és adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeként sikerült elérni a ház tulajdonosát, valamint megállapították, hogy a házból egy flakon ásványvíz és péksütemények, valamint több doboz gyufa tűnt el, illetve, hogy nem sokkal korábban készített a betörő kávét magának. A rendőrök a helyszínen nyomkövető kutyát alkalmaztak. Nizza elvezette kollégáit M. György tartózkodási helyére. A Biharkeresztesi Rendőrőrs munkatársai a helyi lakos ruházatátvizsgálása során több román feliratú gyufásdobozt találtak, amit lefoglaltak tőle. A rendőrök a férfit elfogták és előállították a rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztes Rendőrőrs a 23 éves férfi ellen lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.