Fokozott ellenőrzést rendeltek el Debrecenben

Rendőrség

Debrecen egész területére kiterjedő fokozott ellenőrzést rendelt el a város rendőrkapitánya szerda déltől július 15-én 24 óráig – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A közlemény szerint a fokozott ellenőrzés célja “a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése”.

Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják az emberek ruházatát, járművét, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják – írták, megjegyezve: a rendőrség mindent megtesz azért, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, annak célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.

A közleményben nem említették ezt, de Papp László, Debrecen polgármestere az MTI-t arról tájékoztatta: az intézkedés összefügg a helyi befogadótáborban és annak környékén hétfőn történt erőszakos cselekményekkel.

A rendőrséggel megállapodtak abban, hogy a következő hetekben “kiemelten fokozott rendőri jelenlét lesz egész Debrecen területén, hangsúlyozottan a keleti városrészben, a tábor környékén” – mondta Papp László.