A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három férfi ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján T. Sándor, T. Imre és J. György debreceni lakosok 2014. szeptember 27-én 17 óra körüli időben Debrecen, Fülemüle utcán – előzetes szóváltást követően – bántalmaztak egy 32 éves és egy 53 éves debreceni lakost. J. György és a 32 éves sértett között azért alakult ki vita, majd verekedés, mert J. György számon kérte tőle a fiaik közötti korábbi konfliktust.
A verekedésbe bekapcsolódott T. Sándor és T. Imre, akik a 32 éves sértett védelmére kelő 53 éves férfit is bántalmazták. A három elkövető a verekedést követően elhagyta a helyszínt. A rendőrségre a sértettek tettek bejelentést, akik a verekedésben megsérültek, ezért a helyszínre kiérkező járőrök mentőt hívtak hozzájuk. Az egyenruhások Debrecen, Nádas utcában elfogták T. Sándor 19 éves, T. Imre 22 éves és J. György 51 éves debreceni lakosokat, akiket a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók. A terheltek az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.