Rekord nézőszámot hozott a Budapest Park tizenkettedik évada. A főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének idén több mint 690 ezer látogatója volt.
Áprilistól októberig 87 koncertnapon mintegy 225 produkció volt látható a Budapest Parkban. Harminc olyan esemény volt, amelyre minden jegy elkelt, mások mellett a Kispál és a Borz visszatérő duplakoncertje vagy a Ricsárdgír búcsúbulija – közölte a Budapest Park hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, a kulturális komplexumban idén komoly fejlesztéseket hajtottak végre. A legszembetűnőbb a főbejárat teljes megújulása volt, emellett akusztikai szigeteléssel lezárták a vasúti töltés felőli oldalt, forgalomtechnikai eszközökkel biztonságosabbá tették a környező gyalogátkelő helyeket, sőt, a közösségi kerékpározás és rollerezés elősegítésére egy mobilitási pontot telepítettek. Fontos újítás volt továbbá a Vibe Team, amely problémás helyzetek oldott meg és információkkal szolgát.
A koncerteken és a négy tánctéren zajló bulikon túl számos egyéb programmal találkozhatott a közönség: két alkalommal rendezték meg a kisgyermekes családoknak szóló Pöttömkertet, a JusTeenTime elnevezésű rendezvény pedig a kamaszoknak kínált közösségi programokat. Voltak továbbá kiállítások, és a Katona József Színházzal közösen a koncert és a színház fúziójából valósult meg a Csinibaba című esemény.
A Park együttműködött a Pető Intézettel, a Mozduljunk Ki Egyesülettel, a Baptista Szeretetszolgálattal vagy a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Térrel is. A szórakozóhely előtti Fábián Juli téren utcabált rendeztek, ezen mintegy másfélmillió forint adomány gyűlt össze a Fábián Juli Emlékalapítvány számára. Szintén nekik gyűjtöttek a fenntarthatóság jegyében megszületett Repeat Gardrób vásáron. Idén a Budapest Parkban volt a Pride felvonulás hivatalos aftere, a Rainbow Party, az Alkoss szabadon elnevezésű pályázattal óvodáknak segítettek. Az ősszel jótékonysági árverésre bocsátják a koncertekről megmaradt törött dobverőket, gitárpengetőket, setlisteket.
Mint írták, a Park programnaptára 70 százalékban készen áll, a jövő évi nyitóhétvége 2024. április 25-27. között lesz. Addig is decembertől minden korábbinál nagyobb korcsolyapályával várja a látogatókat a Budapest Park Jégvilág.