Majdnem dupla annyi túlórára lehetne kötelezni a dolgozókat.
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azt a fideszes egyéni törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében három évre emelnék a munkaidőkeret elszámolását, az ügyben Kordás László, a szakszervezet elnöke kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) soron kívüli összehívását – közölte a (MaSzSz) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a Fidesz ezzel az egyéni képviselői indítvánnyal akarja módosítani a munka törvénykönyvét, ugyanis Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos – mindketten fideszes országgyűlési képviselők – nyújtotta be azt a törvénymódosító indítványt, amelynek az elfogadása esetén
három évre emelkedik a munkaidőkeret elszámolása, azaz a munkáltatóknak 3 éves időszakon belül kell elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal.
Kordás László az érdekképviselet elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a javaslat ezen felül a túlórák számát is emelné, ugyanis jelenleg egy dolgozó legfeljebb 250 óra túlmunkára kötelezhető, a fideszes képviselők javaslata azonban a túlmunkák felső határát már 400 órában állapítaná meg.
A szakszervezet szerint ha az Országgyűlés elfogadná ezt a javaslatot az egyet jelentene azzal, hogy
a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, a heti két pihenőnap bármely napra eshetne, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, például a több műszakos munkarendben foglalkoztatottaknál pedig havonta egy munkaszüneti nappal kellene beérniük az embereknek.
Ez a MaSzSz szerint oda vezetne, hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék.
Felidézték, hogy a kormány tavaly tavasszal már benyújtott egy hasonló törvényjavaslatot, ami szintén egyéni képviselői indítvány volt, hiszen így elkerülhetik az érdemi egyeztetést és gyorsan át lehet vinni az előterjesztést az Országgyűlésen. Ugyanakkor megjegyezték, hogy tavaly a kérdés tárgyalásakor a szakszervezetek nyomására a kormány visszavonult.
(MTI)