A következő négy évben 6,5 milliárd forinttal folytatódhat a Nemzeti agykutatási program (NAP), amely 2013 és 2017 között 12 milliárdos támogatással indult el – értesült a Világgazdaság. A NAP a 10 milliárd forintos keretösszegű Nemzeti kiválósági programon belül folytatódik, a fennmaradó 3,5 milliárdból a Nemzeti kvantumtechnológiai program kezdődhet el.
A február 14-én meghirdetett pályázatok végső beadási határideje április 18., a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által jegyzett programhoz az NKFI Alap biztosítja a forrást. A felhívásra a központi és a konvergenciarégióból egyaránt benyújtható pályázat.
A Nemzeti agykutatási program társadalmi jelentőségéről a Pálinkás József vezette hivatal kiemelte: a fejlett világ betegségterhének harmadát adó agyi rendellenességek megelőzése és kezelése a nemzetgazdaság versenyképességének erősítése szempontjából is stratégiai jelentőségű. A NAP új fázisában a társadalmat leginkább nyomasztó betegségek, így a szorongás, a depresszió, az epilepszia, a stroke, az Alzheimer- és a Parkinson-kór korai felismerésére és gyógyszeres kezelésére összpontosíthatnak a kutatók. Oberfrank Ferenc, a program igazgatója a lapnak elmondta: legalább olyan hangsúlyos lesz a már meglévő, felszálló ágban lévő kutatócsoportok további támogatása, mint újak létrehozása és felfuttatása, illetve az is fontos szempont, hogy a jelentős infrastrukturális fejlesztések után teljes legyen az új műszerek kihasználtsága. Szintén meghatározó lába lehet a programnak, ha sok felfedezés szabadalommá lesz, ez esetben több területen a tudományos eredmények eljuthatnak a termelés és az értékesítés fázisába.