Tizenöt bemutatóval készül 150. évadára a debreceni Csokonai Színház

Kultúra

Százötven éves a debreceni Csokonai Nemzeti Színház: a jubileumi évadban 15 bemutatóval, köztük 7 nagyszínpadi, 5 kamara- és 3 stúdió-előadással, illetve jubileumi beszélgetésekkel várják a közönséget – közölte a színház igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Ráckevei Anna elmondta: augusztus 28-án a Hitel Csokonai Színházról szóló számának bemutatójával, a hozzá kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, illetve a magyar színjátszás jövőjéről szóló konferenciával indítják az évadot, augusztus 29-én pedig Debrecen lesz a helyszíne az országos évadnyitónak is.

Ez utóbbin adják majd át a Kaszás Attila-díjat is, amelynek egyik jelöltje Mészáros Tibor, a Csokonai Színház tagja – fűzte hozzá.

A jubileumi évadban havonta egy alkalommal rendezik meg a Csokonai történetek című estet, amelyen a színház egy-egy egykori művésze, rendezője, szerzője vall a színházhoz fűződő emlékeiről. Az estek házigazdája Ráckevei Anna, illetve Csikos Sándor lesz.
Ebben az évadban köszöntik 80. születésnapján Miske Lászlót, a színház tagját és Lengyel Györgyöt, a Csokonai Színház egykori igazgatóját – jegyezte meg Ráckevei Anna.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere az MTI érdeklődésére közölte: megvan a fedezet a Latinovits Színház befejező munkálataira, és ha az elkészül, kormányzati forrásból megkezdődhet a Csokonai Színház épületének teljes felújítása. Hozzátette: egy korábbi terv szerint utóbbi munkálatok 6 milliárd forintba kerülnének.
Ezeket a terveket “leporolják”, és összehangolják a két színház fejlesztését – mondta az alpolgármester.

Somogyi-Tóth Dániel, a színház zeneigazgatója szerint a jubileumi évadot zenei téren a klasszikus alapértékek bemutatása és a kísérletező útkeresés egyaránt jellemzi majd. Két új operabemutatót terveznek: Donizetti Szerelmi bájitalát októberben viszik színre, a másik bemutató meglepetés lesz – fűzte hozzá a zeneigazgató.

Gemza Péter, a Csokonai Színház művészeti vezetője közölte: október 7-én tartják az első nagyszínházi bemutatót, Orbán János Dénes A magyar Faust című művét viszik színre. A Hatvani István debreceni tanár, református lelkész, orvos és természetbúvár, “a magyar Faust” életét bemutató darabot Árkosi Árpád rendezi.

Gemza Péter a sajtótájékoztatón részletesen bemutatta azokat a darabokat, amelyekkel a gyerekeket, az ifjúságot, illetve a felnőtt korosztályt várják a jubileumi évadban. Kiemelte: a jubileum kapcsán Szabó Magda debreceni író kihagyhatatlan a szerzők sorából. Az ajtó című önéletrajzi regénye adaptációjában Rickl Mária után most Emerenc szerepében láthatják a nézők Kubik Annát, míg Magdát Varga Klári játssza. Naszlady Éva rendezését 2016. január 15-én láthatja első alkalommal a közönség.