Kánikula, porfelhő, lengén öltözött tömeg, erős előadók, teltházas standup, feldobott légkörű áramszünet a cirkuszsátorban, vitathatatlan és utánozhatatlan Sziget-hangulat. Ez jellemezte a szombati Szigetet.
A Sziget szombati napjára megérkezett a tömeg (amit csütörtökön még nem találtunk), a meleg és a por is. De valahogy ez az a kombináció, ami a Szigetet Szigetté teszi. A hétvégére férfi felsőtestek lovagi tornájává vált fesztivál tendenciáját jól mutatta, hogy ahová leültünk megpihenni, ott egészen biztos, hogy ötből három férfi póló nélkül élvezte a kánikulai meleget. A (jobb esetben) izmokon csorgó csillámló folyamokhoz pedig jól passzoltak a lányok idei – nem sokkal többet takaró – Sziget-trendjei – a flitteres top-ok és melltartók és a fekete bugyira húzott, glitteres, egy rétegű, földig érő tüll vagy csipke, nadrágok vagy szoknyák. Ha széles karimájú kalapokkal és wesco-csizmákkal lettek volna kombinálva a szettek, egészen úgy éreztem volna magam, mintha a kaliforniai Coachella-n lettem volna.
Eldöntöttem, hogy ezen a napon belevetem magam a Sziget széles kulturális kínálatába, úgyhogy a nagyfellépők helyett először inkább felkerestem a cirkuszsátrat, a Under The Tree színpadot, a stand-up-nak és slam poetry-nek helyet adó Joker pagodát és a Sziget-programfüzetben harmadik zenei színpadként szereplő Jukebox színpadot is. Útközben a barátokkal megálltunk egy Csónakházas frissítőre – ahol még mindig a legolcsóbb az étel-ital – és az Aiko koncertről visszafelé bandukolva útba ejtettük azért a Nagyszínpadot is, ahol már Anyma tolta az electrot. Éjfél után búcsúzóul benéztünk a megújult Revolut Stage-re is, ahol a brit Elderbrook elég rendesen full housra töltötte a hatalmas helyszínt.
A kulturális körömet az Under The Tree Színpadnál kezdtem, ahol a Sub.Lab.Pro magyar formáció Cuhorka Emese ‘My High is Dance’ koreográfiáját mutatta be. A tisztán mozgásra épülő, minden szcenikát mellőző, próbaruhában előadott produkció kevert formanyelvet használt és erősen próbára tette a melegben a táncosok teherbírását. A nagyon fizikális előadásban a klasszikus balett, hip-hop, kontakt és más modern technikák elemei is helyet kaptak és szinte követhetetlen gyorsasággal váltogatták egymást. A hőmérő higanyszála ekkor 35 Celsius körül stagnált és az elsöprő dinamikájú produkciót nézve csak a táncosok egészségéért aggódtam, akik rendesen kipirultak és a talajelemeknél szinte tócsákat hagyott az izzadt testük maguk után. A társulat derekasan helytállt és a meleg ellenére is rendíthetetlen kultúra szerető Sziget-közönség komoly tapssal jutalmazta őket.
A Sub.Lab.Pro előadásáról éppen átértem a Joker Színpadra, ahol Tony Woods, a hetvenes éveit taposó amerikai stand-up nagyágyú vonzotta be a teltházat. Az előadása sziporkázó volt – bár kicsit megúszósan a szex témakört választotta (érthetően) a Szigetre, kerülve minden politikai fennhangot – de élvezetes volt látni, ahogy a generációk közti szakadékot hogyan törli el legendás humorával és azzal a kivételes képességével, ahogy a közönséggel kommunikálni képes. Egy rövid backstage látogatás alkalmával arról is meggyőződhettem, hogy a színpad elhagyásával – ami többszöri jelzés ellenére is nehezen ment – nem ér véget a show, mert Tony Woods egyszerűen nem tud más lenni, mint ami. Született humorista – vagy azzá lett az évtizedek során-, aki ugyanúgy folytatja műsort és záporozza a poénokat a civil életében is.
A Sziget nagy hiátusa a vörös bor, amit teljes diszkriminációnak éltem meg más vörösbort (only!) fogyasztó társaimmal együtt és így frusztráltan álltam meg egy frissítőre az Aiko koncert előtt a barátokkal a Csónakházban. A csehek híres előadóját két ok miatt szerettem volna feltétlenül látni. Az egyik ok, hogy Aiko képviselte Csehországot az idei Eurovíziós Dalversenyen, a másik ok pedig, hogy tavaly Los Angelesben – egy családi kapcsolatunk miatt – a lakásunkban tett személyes látogatást, amikor a MUSEXPO egyik fellépője volt. Aiko stabilan hozta a mai pop-elvárást, sőt a koncert második felében az Olivia Rodrigezes erősebb és drámaibb hangzás felé ment, érintve a könnyű rock vonalat is. A kedvenc számom egy idei slágere, a Mi Amor, amit láthatóan sokan ismertek már. Aiko végigtáncolta az eredeti Eurovíziós táncosokkal a koncertet és a közönséget húzta magával, olyannyira, hogy egy ponton képes volt, mágusként, szó szerint letérdeltetni a hallgatóit. A koncerthelyszín teljesen tele volt és a rajongók a fellépés után megrohamozták az előadót. Legnagyobb csodálatomra, mert az előzmények miatt én nem a pop-sztárt, hanem a kedves fiatal lányt láttam benne, aki nálunk játszott a gyermekem hörcsögével…
Visszafelé belehallgattunk az Anymába, de leginkább a magával ragadó látvány miatt ragadtunk le és nem a melodic techno miatt. Ennél a műfajnál már nehéz eldönteni, hogy ki kapja a nagyobb kreditet – a zenét adó amerikai-olasz DJ, Mattheo Milleri vagy az animációért felelős stáb. A produkció kétségkívül professzionális és működik, de mi jobban vágytunk egy másik profi csapatra, a Cirque Du Sziget cirkuszhelyszínen. A kanadai 7 Fingers a Duel Reality showjával lépett fel, ami ötvözete volt a kortárs cirkusznak és táncnak, egy csapatsport eseménynek és a Shakespeare-i Rómeó és Júlia dráma hagyományos színpadi változatának. A koncepciójában kicsit zavarosabban induló show egyre inkább letisztult és a virtuóz mutatványok helyét átvette a strorytelling – cirkuszi formanyelvvel. Ám az élő előadás – különösen ha az a Szigeten zajlik – hozhat váratlan fordulatokat. A sátor pontban éjfélkor, hirtelen teljes sötétségbe és csendbe borult. Szerencsére mindez egy ártalmatlan zsonglőrszám alatt történt és nem egy veszélyes légtorna szám alatt… A váratlan áramszünet megzavarta a társulatot és elgondolkoztak a show félbeszakításán. A közönség azonban nem mozdult, fesztivál- és focimeccs hangulat kerekedett, ahol a tömeg énekelt és hullámzott, követelve a csapat visszatérését. A biztatásra a társulat úgy döntött, hogy megadják a népnek, ami jár és ha rövidített programmal ugyan, de visszatértek befejezni az előadást. Mint mindenki, mi is elégedetten távoztunk a sátorból és Szigetről is ebben az évben (is). Ahogyan Shakespeare is mondaná “Minden jó, ha vége jó”.
– Vida Virág –
