Bár már 99 alkalommal tűzte műsorára A nagy Gatsby című előadást a Vígszínház, de tanúsíthatom, hogy az mit sem vesztett lendületéből. Aki teheti, látogasson el vasárnap a 100. alkalomra, remek élmény lesz. A szervezők arra biztatják a publikumot, hogy “Aki kedvet érez, ezen az estén magára öltheti legcsillogóbb ruháját, hogy a közönség is minél inkább megidézze a kor és az előadás hangulatát“.
Scott Fitzgerald kultikus regényéből készült színházi változatot, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében és Kovács Adrián zenéjével láthatja a közönség. Az amerikai író 1925-ben megjelent A nagy Gatsby című regényének vígszínházi változatát Vecsei H. Miklós készítette, az ősbemutató 2019 szeptemberében volt a teátrumban.
A történet
A regényben a hétköznapok válságai és valósága elől a káprázatba menekülő Jay Gatsby fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisyt. Az alkotók egyedi hangulatú, izgalmas megoldásokkal teli előadást hoztak létre.
Sikerdarab, elmúlt öt évben csaknem százezren látták
Az alkotócsapat a próbafolyamat közben, közösen találta ki a produkció formavilágát. “Ez a forma és ez az előadás attól jó, ahogyan akkor megszületett. A mai napig benne van az a lélek” – mondta ifj. Vidnyánszky Attila. A rendező kiemelte: az előadás tempója, a jelenetváltások akkor eszeveszettnek tűntek, most már inkább lassúnak, mert annyira gyorsul a világ. “Ha ma állítanánk színpadra ugyanezen gondolat mentén, még szélsőségesebb lenne” – mondta.
60 kilogramm csillámos konfetti
A bemutató óta 60 kilogramm csillámos konfettit, 100 liternyi szappanbuborék folyadékot, 100 hamburgert és tíznél is több cápa-lufit használtak fel. A látványvilág és a zenei aláfestés megragadja az 1920-as évek hangulatát. Kovács Adrián zeneszerzőt is idézik, aki elmondta: pimaszul és bátran nyúltak az általuk ismert formavilágokhoz, talán ez lehet az oka, hogy ennyire újdonságként hatott. “A zenekar létezése fontos az előadásban, folyamatosan be vannak rendezve, szemrebbenés nélkül minden instrukciót megcsináltak” – mondta, kiemelve Mester Dávidot, az előadás zenei vezetőjét, akivel egységben alkottak.
Akik nélkül nem jöhetett volna létre mindez
Wunderlich József mellett a darabban többek között Waskovics Andrea, Ember Márk / Brasch Bence, Szilágyi Csenge, Ertl Zsombor, Hegedűs D. Géza, Gyöngyösi Zoltán / Medveczky Balázs / Szántó Balázs, valamint Márkus Luca / Radnay Csilla játszik. A díszletet Pater Sparrow, a jelmezeket Pusztai Judit tervezte, a koreográfus Bakó Gábor.
(MTI)