Elkezdődött a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti, csaknem 29 kilométeres szakaszának felújítása – olvasható a MÁV honlapján hétfőn közzétett tájékoztatásban.
A munkálatokkal a tervek szerint három hónap alatt végez a vasúttársaság leányvállalata.
A közlemény szerint a részleges vágányzár október 26-ig tartó első ütemében a bal vágányt érinti az átépítés, ezért menetirányonként és óránként egy személyszállító vonat haladhat át a tehervonatokon kívül. Ezek a szerelvények Tatabánya és Kelenföld között nem állnak meg, Tatabányától pótlóbuszokkal, a Déli pályaudvar és Budaörs között pedig félóránként személyvonatokkal lehet utazni. A szombathelyi Savaria Intercity, a soproni IC-k, valamint a Dráva és a Mura IC-k csak Tatabányáig járnak, onnan visszafordulnak Győr felé.
A felújítás miatt kiesett járatok pótlására a MÁV-Volán-csoport csaknem 40 autóbuszt állított forgalomba. A járművek egy része akadálymentes, kerékpárszállításra viszont nincs lehetőség, a nemzetközi vonatokon is csak korlátozottan.
Az EuroCity vonatokat pluszkocsikkal egészítik ki, a reggeli csúcsforgalmi időszakban pedig, amikor nemzetközi vonat még nem közlekedik, motorvonat szállítja az ingázókat Budapest felé. A nemzetközi szerelvények menetideje 10-25 perccel hosszabb lehet – írták.
Az IC-k a teljes vonalon, a nemzetközi vonatok a budapesti Keleti pályaudvar és Tatabánya között helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. A 4-es metró teljes vonalán elfogadják a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalra érvényes vasúti jegyeket és bérleteket a MÁV weboldalán olvasható feltételekkel.
A győri fővonalon a felújítás előtt naponta több mint 140 személyszállító vonaton nagyjából 40 ezren utaztak. Az új közlekedési rendben átszállás nélkül, a teljes szakaszon a negyedük közlekedhet – közölte a vasúttársaság.
A MÁV az utasoktól azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjanak a menetrendi változásokról. A www.mav.hu/egyesvonal weboldalon folyamatosan frissítik a legfontosabb tudnivalókat.
(MTI)