Az Omega együttes 56 éves történetét képek és relikviák segítségével bemutató látványos kiállítás nyílik november végén a szentesi Koszta József Múzeumban – tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója pénteken az MTI-t.
Farkas László elmondta, hogy a Gyöngyhajú lány címet viselő művelődés- és rocktörténeti tárlat felidézi az együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulástól egészen napjainkig, ugyanakkor képet nyújt a 20. század második felének Magyarországáról is.
A 950 négyzetméternyi beépített területű tárlaton képeket, posztereket, az együttes tagjainak személyes tárgyait, ruháit, hangszereit láthatja majd a nagyközönség egészen jövő májusig – közölte a szakmber.
A látogatók az Időrablók című nagylemez 3,65 méteresre nagyított borítóján keresztül léphetnek be a kiállítótérbe, ahol az első teremben az Omega-játszótér fogadja őket. A gyermekeket ott a számukra készült hangszerek várják. A moziarénában pedig a zenekarról készült dokumentumfilmeket, riportokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
A kronologikus tematikát követő kiállítás első terme az 1962-es indulástól az Omega Red Star from Hungary című lemez 1968-as londoni megjelenéséig tartó időszakról szól. A következő egység a zenekar legsikeresebb korszakát, az 1970-es éveket idézi föl. A Léna teremben műhó ropog a látogatók lába alatt, a kiállítótérben pedig egy százéves orosz szánt, egy trojkát is elhelyeznek majd. Az Új Babilon terem a 80-as évektől a jelenig tartó korszakról szól és ott láthatók majd az együttes legsikeresebb koncertjeinek felvételei is – mondta a múzeumigazgató.
A tárlatot a múzeum szakemberei állították össze, együttműködve a zenekar tagjaival. Az anyag a tervek szerint Szentes után az országban több helyen is látható lesz majd – tette hozzá Farkas László.