Kedd estig túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható, csak kevés fátyolfelhő szűri a napsütést. Éjszaka azonban az ország északi felén nagyobb területen párássá válik a levegő, és reggelre alacsony szintű rétegfelhőzet, illetve helyenként köd képződik. Szerdán északon lesznek helyek, ahol tartósan megmarad a rétegfelhőzet, másutt változóan felhős időre lehet számítani többórás napsütéssel.
Csapadék szerda estig nem lesz. Szerda estétől azonban hidegfront érkezik északnyugat felől, emiatt erősen megnövekszik a felhőzet, és este, éjszaka összességében többfelé várható kisebb mennyiségű csapadék; általában eső valószínű, északon-északkeleten akár ónos eső, havas eső, havazás is lehet. Kedden napközben a több helyen élénk délnyugati szél a Balaton térségében, valamint Zala és Somogy megyékben megerősödhet, sőt utóbbi megyékben este egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Szerdán csak a Dél-Dunántúlon élénkülhet meg a délnyugati szél, majd estétől északnyugatira fordul az áramlás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúl déli felén 1, 5, másutt 1 és -5 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán tág határok között alakul. A tartósan borult, párás területeken (Északi-középhegység, Észak-Alföld, Alpokalja) 1, 5, másutt általában 5 és 11 fok közé emelkedik délutánra a hőmérséklet, de délnyugaton 11, 14 fok is lehet.