Kerékpárverseny lesz a Panoráma úton

Helyi hírek Sport

A Hajdú-Bihar Megyei Kerékpáros Szövetség és a debreceni önkormányzat október közepén rendezi meg a hagyományos Területi Évadzáró kerékpárversenyt, mellyel a tragikusan fiatalon elhunyt egykori kitűnő debreceni kerékpárosra, László Sándorra is emlékeznek.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A verseny a Panoráma útról, az Erdőspusztai Tájház parkolójából fog indulni, s bárki, profi és amatőr sportoló egyaránt részt vehet majd rajta. A versenyt a Panoráma út Vámospércsi- és Hosszúpályi út közötti szakaszán bonyolítják le.

A résztvevők három kategóriában nevezhetnek és indulhatnak. A nyolcvan kilométeres távon a 19 év alattiak, a 19 és 39 év közöttiek indulhatnak, a negyven kilométeres távot a 15 év alattiaknak, a 17 év alattiaknak és a 19 év alatti lányoknak, valamint felnőtt női versenyzőknek és a 39 év felettieknek írták ki a szervezők. A harmadik kategóriában indulóknak 10 kilométert kell majd tekerniük, ezen a távon a kezdők (U9-U11-U13) és a serdülő lányok állhatnak majd rajthoz.

A korcsoportok első három helyezettje érmet kap, a nyolcvan kilométeres táv abszolút győztese pedig elnyeri a László Sándor Vándorserleget. A korosztályokban értelemszerűen az lesz a nyertes, aki az előírt távot a
legrövidebb idő alatt teljesíti.

A versenyre az érdeklődőknek nevezniük kell, amit ezen a linken akár online is megtehetnek, valamint a verseny weboldalán további részleteket találhatnak a kiírással kapcsolatban.