Az ELTE kapta idén a TEMPUS ERASMUS+nívódíját

Egyetem

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Tempus Közalapítvány Erasmus+ Nívódíjjal jutalmazta az ELTE Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya által koordinált, 2019 és 2022 között futó Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási projektet. Az indoklás szerint a program mind a mobilitási létszámokat, mind a felhasznált támogatási összeget tekintve kiemelkedően zajlott.
 
 

A nívódíjjal a Tempus Közalapítvány a kiemelkedő színvonalú projekteket megvalósító intézmények/szervezetek munkáját ismeri el, évente egy pályázati kategóriában, szektoronként csak egy díjat ítélve oda. Az ELTE projektje a záróbeszámoló értékelése alapján került a jelöltek közé, és a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma külső szakértő javaslatára részesítette díjazásban.

A 36 hónapon át futó projektben az ELTE 16 ország 24 partnerintézményével működött együtt. Ennek során 91 támogatott ki- és beutazó hallgatói és oktatói mobilitásból 89 mobilitást valósított meg, az elnyert 306,955.00 EUR € keretből 265,885.00 € összegű támogatást felhasználva. Az eredmény mind a mobilitási létszámokat, mind a felhasznált támogatási összeget tekintve kiemelkedő.

Ezen túl az Egyetem – élve az új típusú, ún. Erasmus+ 20% támogatás adta lehetőségekkel – a projekt keretében működő partnerségekben további 10 hallgatói és 5 munkatársi kiutazást is támogatni tudott a 2021/2022-es tanév során. A koronavírus-járvány következtében a projektben felhasználható mobilitások jelentős részben a projektciklus utolsó félévében (2022 tavaszán) valósultak meg.

A 100-ból 91 pontosra értékelt záróbeszámoló szakmai bírálatában a Tempus Közalapítvány független szakértője kiemeli az Egyetem jól megfogalmazott nemzetköziesítési stratégiai céljait, a komoly szervezőmunkát és odafigyelést, amelyet a járvánnyal és háborúval terhelt időszakban a teljes projektmegvalósítás során elért. Továbbá kitér arra, hogy az Egyetem a projektben Ukrajnából menekült oktatók támogatására is lehetőséget biztosított.

Adminisztratív szempontból a sikerhez nagyban hozzájárult, hogy az ELTE – ahol lehetett – a támogatást kreatívan, a partnerségeket, illetve a projektmegvalósítást maximálisan szolgáló átcsoportosításokkal használta fel. Ennek kivitelezéséhez elengedhetetlen volt a partnerségeket az ELTE részéről vezető oktatók áldozatos munkája (hallgatók toborzása, az ENPO munkatársaival, résztvevőkkel való sűrű kapcsolattartás).

Ahogy a bírálat is megállapítja, a hallgatók és oktatók által visszaigazolt, 100%-os részvételi elégedettségi szint egyértelműen a munkatársak kiváló együttműködésének tudható be: „összességében az ELTE tevékenysége a pályázat végrehajtásában nagyon jó volt, pontos szervezettséget láttat, és ennek eredményeképp a résztvevői visszacsatolások is komoly elégedettséget mutatnak”.