Szakmai fórum gépészeknek

Egyetem

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke harmadik alkalommal rendezte meg november 19-én a Gépészeti Szakmai Napot.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Huszonhárom vállalat állított ki és mutatkozott be a Gépészeti Szakmai Napon, köztük a gépészmérnöki duális képzésben részt vevő cégek is. A szakkiállítás lehetőséget teremtett arra, hogy a hallgatók megismerjék a vállalatok termékeit, információkat szerezzenek róluk, valamint az álláshirdetések között is böngészhettek a leendő mérnökök.

Szűcs Edit dékán a megnyitón kiemelte: a Műszaki Karon elsőként a gépészmérnöki szakon indult el a duális képzés ebben a félévben, amire ezután is lesz lehetősége jelentkezni a felvételizőknek, egyre több céget tud a kar partnerként bevonni, sőt a műszaki menedzser szakon is tervezik a duális képzés bevezetését.

– Nemcsak termékeiket mutatják be a kiállításon jelen lévő cégek, hanem nyári gyakorlatokat, szakdolgozati témákat is ajánlanak a hallgatóknak – tette hozzáRáthy Istvánné, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője.

A Gépészeti Szakmai Napon rendezték meg az International Scientific Conference on Advances in Mechanical Engineering című nemzetközi tudományos konferenciát, amelyen a hazai felsőoktatási intézmények képviselői mellett román és szlovén kutatók is részt vettek, összesen harminchét előadás és tizenegy poszterelőadás hangzott el a gépészmérnöki tudományokhoz köthető nyolc szekcióban.

– A konferencián bemutatjuk a fémhabhoz kapcsolódó kutatásunkat: ez egy könnyű, ám nagyon szilárd, masszív anyag, amit a járműipar és az építőipar egyaránt hasznosít. A tanszéken zajló járműfejlesztések elektromos és gépészeti megoldásait is ismertetjük – tájékoztatott Mankovits Tamás, a Gépészmérnöki Tanszék tanszékvezető-helyettese.

A rendezvénnyel párhuzamosan szintén a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke adott helyet a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara által – az MMK Anyagmozgató, Építőgép és Felvonó Tagozat együttműködésével – szervezett szakmai továbbképzésnek is autó-, mobil- és lánctalpas darukkal kapcsolatos EU-s előírások, vizsgálatok témában.