A jövő szeptemberben induló duális képzéseket is megismerhették a diákok a Természettudományos és Mérnöki Fesztiválon, szerdán az Agórában.
– Az egyetem ezekben a napokban kitárja kapuit a felvételizők előtt, a Természettudományos és Mérnöki Fesztivál célja, hogy segítsünk a diákoknak a pályaválasztásban. Gyakran tapasztaljuk, hogy a fiatalok szeretik a természettudományokat, de nem tudják, hogy melyik szakot válasszák. Ezen a rendezvényen a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) egészét bemutatjuk, valamennyi intézet és tanszék tevékenységét megismerhetik a diákok, így könnyebben hozhatnak döntést – hangsúlyozta a szerdai fesztivál megnyitóján mondott köszöntőjében Kun Ferenc oktatási dékánhelyettes.
Hozzátette: az idei fesztivál újdonsága, hogy a jövő szeptemberben induló vegyészmérnöki és villamosmérnöki duális képzésekben közreműködő vállalatok képviselői is jelen vannak. Kun Ferenc arra buzdította a diákokat, hogy kérdezzenek bátran, hiszen most első kézből kaphatnak felvilágosítást a cégek elvárásairól.
Az Agóra Tudományos Élményközponttal közösen szervezett fesztiválon látványos kémiai és fizikai kísérletekkel, biológiai kvízjátékkal, logikai és ügyességi feladatokkal és megannyi izgalmas műszerrel várták az érdeklődő fiatalokat. A biológusok élő vízmintákat és mikroszkópokat hoztak magukkal, a fizikusok optikai és a hanghullámokhoz kapcsolódó kísérleteket mutattak be, a geográfusok standjánál a diákok a térinformatikában használt műszerekkel ismerkedhettek meg, a vegyületek színes világába vezették be a kémikusok a fiatalokat, akik a matematikusoknál az emberi ördöglakatból is kiszabadulhattak.
A gyakorlati bemutatók mellett a rendezvényen bemutatkozott a TTK öt intézete is: az előadások résztvevői megismerhették az egyes intézeteket, részletes információt kaptak a választható szakok szakmai törzsanyagáról és szakirányairól, valamint azt is megtudhatták, hogy melyik képzéssel milyen területen tudnak elhelyezkedni.