Karantén esetén is biztosítanák a külföldi hallgatók tanulmányainak befejezését

Egyetem

Debreceni Egyetemen az afrikai országokból érkező hallgatókat érintő esetleges hatósági intézkedések esetén is biztosítanák, hogy mindenki befejezze féléves tanulmányait – közölte az egyetem rektora a nyugat-afrikai Ebola-járvánnyal kapcsolatban.Szilvássy Zoltán egy más témában tartott hétfői tájékoztatón kérdésre elmondta: folyamatos kapcsolatban vannak a megyei kormányhivatal egészségügyi szakhatóságaival, amelyeknek intézkedési joguk van ilyen kérdésekben.

A rektor szerint az afrikai Ebola-járvány miatt csekély a veszély, így nincs szükség rendkívüli intézkedésekre.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: minden tanév elején felmérik a külföldi hallgatók egészségi állapotát, a részletes kérdőív kitöltése ezúttal is megtörténik. A Debreceni Egyetemre mintegy négyszáz hallgató érkezik a következő napokban Afrikából – tette hozzá.

Kitért arra: ha a hatóságok esetlegesen beutazási tilalmat vagy – a betegség lappangási idejére vonatkozó – néhány hetes karantént rendelnének el a térségből érkező hallgatókat illetően, az egyetem biztosítaná, hogy emiatt ne érje hátrány őket az oktatásban. Valamennyi, esetlegesen érintett külföldi hallgatónak biztosítanák a féléves tanulmányok befejezését, úgy alakítanák át az oktatási tematikát – jelentette ki Szilvássy Zoltán.

Elmondta azt is, hogy Debrecenben, a Kenézy kórházban felkészültek az esetleges gyanús esetek megfigyelésére, kivizsgálására.

A Népszabadság szombati számában azt írta: a Debreceni Egyetemen az illetékes szakhatóságokkal egyeztetve kérdőívet és nyilatkozatot küldtek ki az érintett hallgatóknak. Egyben megjegyezték azt is, hogy a külföldről érkező hallgatók egészségügyi biztosítása és szűrése évek óta megoldott.

Hozzátették: a Szegedi Tudományegyetemen – ahol 120 nigériai diák lehet érintett – szintén kérdőívet és nyilatkozatot töltenek ki a hallgatók. Bari Ferenc, az orvostudományi kar dékánja elmondta, hogy a külföldi diákokat kezelő háziorvos is felkészült a betegség esetleges felbukkanására.

A Pécsi Tudományegyetemen a lapnak elmondták: az intézmény hallgatóinak minden év elején át kell esniük átfogó egészségügyi vizsgálaton.