Az Oscar-jelölt (Testről és lélekről, 2017) magyar filmrendező jelenleg Los Angelesben tartózkodik és tegnap este a Los Angeles-i Aero Filmszínházban, nagyszámú amerikai közönség előtt beszélt a színpadon legújabb filmjéről, a Csendes barátról.
Vida Virág
A német Pandora és a magyar Mozinet forgalmazásában megjelent filmet már bemutatták Európában (a tavalyi Velencei Filmfesztiválon tartották a film világpremierjét, ahol elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díjat is), de az amerikai közönség és szakma csak most ismerkedik Enyedi Ildikó legújabb alkotásával.
A helyszínen járva több szakember fejezte ki elismerését a film kapcsán; egy producer – akivel a vetítés után beszéltünk – például arról nyilatkozott, hogy az amerikai közönség kifejezetten fogékony arra, amikor egy rendezőnek olyan különleges, a kliséktől szokatlanul mentes alkotói nyelvezete van, mint Enyedi Ildikónak. Nem véletlen, hogy a rendezőnőt már 2017-ben is Oscar-díjra jelölte az Amerikai Filmakadémia az idegen nyelvű filmek kategóriájában és láthatóan az új filmje körül is élénk az érdeklődés Hollywoodban.

Enyedi Ildikó a Los Angeles-i Aero Filmszínházban beszél a Csendes barától
A Csendes barát jól illeszkedik Enyedi alkotói munkásságába. A film az Enyeditől megszokott rendezői stílus finom eszközeivel operál. Olyan érzékeny hangvételű mű, amely az emberi kapcsolatok törékenységét és a magány különböző rétegeit vizsgálja. A történet középpontjában egy visszahúzódó, csendes karakter áll, aki látszólag kívül áll a világ zaján, mégis sokrétű és mély lelkivilággal bír. A film visszafogott eszközökkel, erős vizuális atmoszférával és kimért tempóval mesél, miközben az elfojtott és kimondatlan érzelmekre és a létezés finom gesztusaira reflektál és fókuszál.
Enyedi Ildikó a magyar és nemzetközi filmművészet egyik legkülönlegesebb hangú és megkerülhetetlen alkotója, aki az emberi lélek mélységeit kutatja filmjeiben. Munkái tartózkodnak a harsány megnyilvánulásoktól – inkább csendes megfigyeléseken alapuló, filozófia mélységű, lírai alkotások.
A magyar rendező Los Angelesben jó hangulatú, ugyanakkor szakmai szempontból analizáló színpadi beszélgetés során beavatta a nézőket sajátos látásmódjába és a filmkészítés folyamatába, saját motivációiba. Megosztotta azt is, hogy a film helyszínéül szolgáló parkot jól ismeri németországi életéből. Amikor a moderátor rákérdezett a film felemelő táncjelenetére, akkor Enyedi fontos magyar tánctörténeti vonatkozást említett, amely erősen kapcsolódik a nemzetközi modern tánc kialakulásához.
“Orkesztrikát tanultam, ami az első olyan táncforma volt, amely felszabadította a testet, ahol a táncos mezítláb, felszabadultan táncolhatott. Ez a hagyomány az ókori görög táncművészeten alapul és Isadora Dunken volt az első képviselője – aki ezt a jelenetet is inspirálta. – avatta be közönségét a rendező.
Enyedi Ildikó és szerzőnk, Vida Virág a vetítés után, 2026, április, Santa Monica
Enyedi Ildikó mindössze néhány napot tölt a Los Angelesben, de talán sokan emlékszünk a 2018-ban elhangzott a mondatára – amikor az Oscar-jelölést nem sikerül szoborra váltania – akkor azt mondta: “Vissza fogunk jönni majd a díjért is.” Talán a Csendes baráttal be tudja váltani majd akkori ígéretét.

