Porcukor helyett véletlenül tisztítószert szórtak a gyerekek reggelijére egy pilisborosjenői óvodában – tudta meg a Bors.
A lap információi szerint több kisgyermek is rosszul lett a tisztítószertől, nem sokkal a reggeli után a hasukat fájlalták, egyikük pedig olyan erősen hányt, hogy a dolgozók riasztották a mentőket.
A Blikk kérdésére az Országos Mentőszolgálatot megerősítette a történteket.
Az OMSZ közlése szerint egy gyereket szállítottak kórházba, a toxikológiai osztályra, megfigyelés céljából.
Az intézmény vezetője a szülőknek küldött levélben azt írta, „ma reggel a Mindszenty utcai épületben a reggelinél sajnálatos incidens történt. A gyerekek reggelijébe oda nem illő anyag került. Az óvodapedagógusok hamar észrevették a problémát és azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A gyermekek orvosi ellátásban részesültek, szüleiket értesítettük.” A levélben hangsúlyozta, hogy az esetet kivizsgálják, és felelősségre vonják azokat, akik hibáztak.