A vietnami miniszterelnök előadása az NKE-n

Vietnam miniszterelnöke tartott eladást az NKE-n

Egyetem

“Mi egy békeszerető nép vagyunk” -hangzott el Pham Minh Chinh Vietnam miniszterelnökétől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Szent László Kápolnájában tartott előadásában. Magyarország az egyetlen ország Közép-Kelet-Európában, amelynek átfogó partnersége van Vietnammal – emelte ki miniszterelnök, akinek Deli Gergely az NKE rektora és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rövid séta alkalmával mutatták be az egyetemet, majd az ezt követő beszédek végén tíz együttműködési megállapodás aláírására is sor került vietnami és magyar egyetemek között.

A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on >>

„Nem megszokott, hogy egy miniszterelnök előadást tart egy egyetemen, ezért nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen kiváló vendéget üdvözölhetünk a Ludovika Campuson” – hangsúlyozta Deli Gergely rektor a vietnami miniszterelnök fogadására rendezett eseményen. Kiemelte: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fő feladata olyan fiatal szakemberek oktatása és képzése, akik a közszolgálatban szeretnének karriert befutni, akár a fegyveres erőknél, akár a kormányzat különböző szervezeteinél. Mint mondta, az intézmény a társadalmi, valamint a nemzeti stratégiai kormányzati célok és a felsőoktatás közötti együttműködés hatékony modelljét képviseli.

„Mivel elköteleztük magunkat amellett, hogy olyan stratégiai oktatást és kutatást nyújtunk, amely választ ad a mai kor kihívásaira, mindennapi tevékenységünk e falak között az, hogy tájékoztassuk és oktassuk diákjainkat arról, hogy mi történik jelenleg a világban, éppen ezért meggyőződésünk, hogy ehhez nemcsak elméleti és tudományos, hanem gyakorlati ismeretekre is szükség van – hangsúlyozta Deli Gergely. Hozzátette, hogy az NKE-n számos olyan szakember tanít, akik nap mint nap ilyen kérdésekkel foglalkoznak: jelenlegi és volt nagykövetek, államtitkárok, a közszféra más képviselői, akik professzorként és vendégelőadóként dolgoznak intézményünkben.

A vietnami-magyar kapcsolatokról Deli Gergely kiemelte: egy gyorsan változó, bizonytalan világban a meglévő nemzetközi kapcsolatok megerősítése és újak kiépítése világszerte kiemelkedő jelentőségű, és ebben nemcsak a hagyományos diplomáciának, hanem a felsőoktatásban dolgozó szakembereknek is szerepük van. Mint mondta, a tudományos munka, az új ismeretek alkalmazása és terjesztése szintén olyan nemzetközi tevékenységek, amelyek csak akkor érhetik el a legmagasabb szintet, ha figyelembe veszik a globális és regionális trendeket. Az egyetemek kulcsszerepet játszanak a folyamatos nemzetközi tudás-megosztásban.

Ez a kölcsönös csere lehetővé teszi a nemzetek számára, hogy segítsék egymást nemcsak tudományos közösségeik, hanem országaik jövőjének, politikai és gazdasági kapcsolatainak megerősítésében is – fejtette ki Deli Gergely. Ezzel a felfogással összhangban az NKE stratégiai céljai között szerepel a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése: számos ösztöndíjprogrammal rendelkezik az egyetem, mint például a Ludovika Scholars Program, a Ludovika Fellowship Program és a Ludovika International Talents, valamint a külföldi hallgatók jelentkezését ösztönzik  az Erasmus és az Erasmus+ mobilitási programok.

Deli Gergely hozzátette, hogy az egyetem nemzetközi hálózatának bővítése mellett az intézmény küldetése az országok közötti kapcsolatok előmozdítása és javítása, ennek megfelelően például rendszeresen fogad az NKE nagyköveteket a Ludovika Nagyköveti Fórumon. Az intézmény kiváló kapcsolatokat ápol számos távol-keleti és délkelet-ázsiai országgal és egyetemmel, 2017 és 2022 között már több együttműködési megállapodást kötött a Vietnami Nemzeti Egyetemmel.

Vietnam miniszterelnöke beszédében úgy fogalmazott: nagyon mély és szíves fogadtatásban volt része hazánkban. Kiemelte, hogy Magyarország büszke lehet a történelmére és a tradícióira. Pham Minh Chinh emlékeztetett, hogy Vietnam nagy áldozatokat hozott, miután 1945-ben elnyerte a függetlenséget. „Mi egy békeszerető nemzet vagyunk, a békéért nagy árat fizettünk, tehát tisztában vagyunk annak értékével” – vélekedett a miniszterelnök.

Kitért arra, hogy országa komoly, társadalmat és gazdaságot érintő reformokat vezet be, a többi között a digitalizáció és a zöld átmenet területein. Ezen túlmenően fenntartják a szuverenitást, a területi integritást, a függetlenséget azért, hogy biztonságos környezetet teremtsenek a befektetőik számára.

Magyarország az egyetlen ország Közép-Kelet-Európában, amelynek átfogó partnerségi viszonya van Vietnammal – emelte ki Pham Minh Chinh, aki azt üzente egyetemünk diákjainak, hogy mindenekelőtt törekedniük kell a tudásra, másodszor pedig szeretniük kell a hazájukat, hogy egy virágzó országot építsenek.

Az eseményen elhangzott, hogy a két ország között fennálló 73 éves barátság (amely 1950 óta tart) okán reményüket fejezték ki a résztvevők, hogy ez a mostani esemény még szorosabb köteléket fog kialakítani a felsőoktatási együttműködésben, amely mind Vietnam, mind Magyarország oktatói, kutatói és hallgatói számára előnyökkel jár. Mint ismert, számos vietnámi egyetemi, főiskolai- és PhD-hallgató folytatja tanulmányait Magyarországon. Emellett a két ország felsőoktatási intézményei között eddig számos nemzetközi közös kutatási projekt, tanulmányi csereprogram valósult meg.

A vietnami miniszterelnök, a vietnami oktatási és képzési miniszter, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Deli Gergely, az NKE rektora jelenlétében a vietnami és a magyar egyetemek összesen tíz két- és többoldalú együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, egyebek mellett a Vietnami Nemzeti Egyetem, Thai Nguyen Egyetem, és a Hanoi Egyetem, magyar részről a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Óbudai Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem.

Az intézmények megállapodtak abban, hogy a kölcsönös, tudományos  együttműködés keretein belül a többi között kettős diplomát adó képzéseket hoznak létre, valamint tudományos csereprogramokat indítanak, szemináriumokat és konferenciákat szerveznek közösen, és közös publikációkat is megjelentetnek majd.

(Szöveg: Harangozó Éva, NKE)

(Fotó: Szilágyi Dénes, NKE)