Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak – közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob) pénteken, az autómentes napon az MTI-vel.
Az egyesület az Európai Mobilitiási Hét kapcsán Budapest agglomerációjában tartott idén is forgalomszámlálást, hogy pontos adatokkal rendelkezzenek a zöld rendszámos járművek forgalomban betöltött arányáról.
A közlemény szerint a mérési pont előtt elhaladó járművek 6,52 százaléka rendelkezett zöld rendszámmal, ami több mint háromszorosa az autóállományban betöltött részesedésüknek.
Arra is kitértek, hogy tavaly 5,33 százalék volt a zöld rendszámos járművek aránya, így a 2022-es adatokhoz képest a vizsgált járművek száma 27,2 százalékkal, míg az összes autó száma 2,7 százalékkal nőtt a forgalomban.
Kiemelték, hogy Magyarországon is rohamosan emelkedik a gépjárművek száma. 2021 év végétől 2022 év végéig 74 000-rel nőtt az autóállomány, ami az Elmob szerint azt jelzi, hogy jóval kevesebb elöregedett gépjárművet vonnak ki forgalomból, mint ahányat forgalomba helyeznek. Ezen az arányon javíthatna egy “roncsprémium” program, amilyennel számos országban ösztönzik a lakosságot modernebb, kevésbé környezetszennyező járművek vásárlására – tették hozzá.
Németh Ágnes, az Elmob elnöke a program külföldi működéséről az MTI-nek elmondta, hogy amikor valaki leadja régi autóját – ami nem kell, hogy roncs legyen – és vállalja, hogy a leadott jármű helyett elektromos autót vásárol, akkor ahhoz kap valamennyi támogatást az államtól.
A Magyar Elektromobilitás Egyesület tavaly októberben alakult meg, az elektromos járművek felhasználóinak érdekképviselete mellett célul tűzte ki az e-mobilitás népszerűsítését, a magyarországi és nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, valamint a környezettudatosság erősítését.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette