Haydn-Mozart-Beethoven műsort hallhatunk Debrecenben

Kultúra

Három mű hangzik el a zenetörténet nagy triászától, Haydntől, Mozarttól és Beethoventől kedden a budapesti Zeneakadémia nagytermében, szerdán Debrecenben, majd csütörtökön Kaposvárott a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) tolmácsolásában, Gál László kürtművész fellépésével és Kocsis Zoltán vezényletével.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Ezek a művek rokonalkotások, összekötik őket a hangnemhez kapcsolódó karakterek. Haydn Esz-dúr szimfóniája (Hob I:91) után Mozart egyik Esz-dúr kürtversenye (K. 495) hangzik el, amely 1786-ban, a Figaro házassága bemutatásának évében keletkezett. Mozart versenyművét a kiváló magyar kürtös, Gál László szólaltatja meg. Gál László évtizedek óta kötődik a Nemzeti Filharmonikusokhoz, amelynek 2000 szeptembere óta szólamvezető elsőkürtöse – olvasható a zenekar közleményében.

A hangverseny zárásaképpen Beethoven eredetileg Napóleonnak ajánlott III. (Esz-dúr, Eroica) szimfóniája hangzik el, amely méreteivel, drámaiságával, összetettségével forradalmi újítást hozott a műfaj Haydn utáni történetében.

Az október 13-i zeneakadémiai koncertet a Nemzeti Filharmonikusok október 14-én a debreceni Kölcsey Központban, majd október 15-én a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában ismétlik meg.