Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja – írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.

Rájöttek, mi okozhatta a neandervölgyi ember kihalását

A neandervölgyi ember kihalása összefügghet azzal, hogy egész életében állandó fülgyulladás gyötörte a fülkürtök (vagy Eustach-kürt) felépítése miatt, amely hasonlít a mai gyermekek fülkürtjének szerkezetéhez – vélik amerikai kutatók, akiken először sikerült rekonstruálni neandervölgyi ember fülkürtjét.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök

Izraeli választások – Netanjahu pártja szövetségbe tömörült a jobboldali és az ultraortodox pártokkal

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette szerdán, hogy szövetséget kötött a jobboldali és az ultraortodox vallásos pártokkal, és ígéretük szerint csakis együtt folytatnak koalíciós tárgyalásokat más pártokkal az előző nap tartott előrehozott parlamenti választások nyomán.

Az amerikai kormány megvonja Kaliforniától az engedélyt a kipufogógáz-kibocsátás önálló meghatározására

Az amerikai kormány megvonja Kaliforniától a szövetségi engedélyt arra, hogy önállóan határozza meg a kipufogógáz-kibocsátási szabályokat – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán.